MENÜ

gollovo-lista.jpg

 

Chelsea – Manchester United 0-1

Manchester United idegenben 1-0-ra legyőzte a Chelsea-t a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Az egyetlen találatot Wayne Rooney szerezte a találkozó 24. percében. Bár a továbbjutás még nem dőlt el, Carlo Ancelotticsapatának kisebbfajta csodára lesz szüksége az Old Traffordon, ha ki akarja harcolni a továbbjutást. Az első percekben egyértelműen a Chelsea játszott fölényben. A londoni csapatnak helyzete is volt: Fernando Torres a 7. percben a 16-os jobb sarkától lőtt, de Edwin van der Sarmagabiztosan hárította a próbálkozást. A kezdeti hazai fölény után rendezte sorait a MU. Sir Alex Ferguson együttese többször is eljutott a Chelsea 16-osáig, és egy két távoli lövéssel veszélyeztetett. A félidő derekához érve pedig már vezetett is a Manchester United!Michael Carrick hatalmas keresztlabdáját Ryan Giggsszelídítette meg a 24. percben szenzációs mozdulattal – a labdaátvétellel már előnybe is került a veterán játékos -, majd visszagurítását Wayne Rooney tíz méterről a bal alsó sarokba belsőzte. A labda a kapufáról vágódott a gólvonal mögé. 0-1! A gól után teljesen kiegyenlítetté vált a játék. A Manchester Unitednek tökéletesen megfelelt az eredmény, míg a Chelsea nem tudott a kapu elé kerülni. Az első félidő hajrájában mégis hatalmas helyzet alakult ki a manchesteri kapu előtt . Egy bal oldali beívelésbe Fernando Torres nem (vagy csak nagyon kicsit…) tudott belepörgetni, s a labda a kapufán csattant. A kipattanót Frank Lampardlőtte kissé maga mögül a kapura, Patrice Evraazonban a gólvonalról tisztázott. A második félidő elején Rafael nagyon kemény rúgást kapott a bokájára Drogbától, ami után le is kellett cserélni. Helyére Nani állt be. Nem sokkal később az elefántcsontparti támadó már a labdát találta el: ollózása csak szépségdíjas volt, kaput nem talált. Az 55. percben majdnem megduplázta előnyét a MU, de Rooney hiába bombázott a kapuba, Hernández lesen volt, így a találatot érvénytelenítették. Az utolsó húsz percben mindent megpróbált az egyenlítés érdekében a Chelsea: Carlo Ancelotti Florent Maloudát és Nico Anelkát is pályára küldte. Torres majdnem egyenlített is a 75. percben, de Van der Sar hatalmas bravúrral védte fejesét. A hajrában fölénybe került a Chelsea, Carlo Ancelottiék mindenképpen gólt szerettek volna szerezni. A hajrában volt is lehetőségük, előbb Ivanovics, majd Anelka próbálkozott – hiába. A rendes játékidő letelte után pedig Undiano Mallencót szidták – valószínűleg joggal – a Chelsea szurkolói, miután egy elsőre egyértelműnek tűnő 11-est nem adott meg a hazaiaknak. Evra akasztotta Ramirest a tizenhatoson belül, ám a bíró sípja néma maradt… (forrás: chelseafanatics.hu)

 

 

Chelsea - Manchester City 2-0

luiz

David Luiz nagyon megéri a pénzét, a Manchester United után a Manchester City kapujába is betalált. Mellette még Ramires is lőtt egy gólt. Úgy tűnik vége az átoknak, és most egy győzelmi sorozat következik.

 

Chelsea (4-4-2): Cech; Ivanovic, David Luiz, Terry (c), Cole; Ramires, Essien, Lampard, Malouda (Anelka 69); Kalou (Zhirkov 76), Torres (Drogba 69).
Unused subs Turnbull, Bosingwa, Ferreira, Mikel.

Manchester City (4-2-3-1): Hart; Richards, Kompany (c), Lescott, Kolarov; De Jong, Barry; Milner (Johnson 80), Y Toure (Balotelli 80), Silva; Dzeko.
Unused subs Taylor, Boyata, Boateng, Vieira, Wright-Phillips.

Gól: David Luiz, Ramires

Sárga lap: David Luiz, Ramires, Milner, De Jong, Barry, Kolarov.

Statisztika:
Kapura lövés Chelsea 4 Manchester City 2
Szöglet: Chelsea 5 Manchester City 1
Szabálytalanság: Chelsea 15 Manchester City 15
Les: Chelsea 3 Manchester City 0

 

Chelsea 0-0 FC Köbenhavn


mikellA Chelsea gólnéküli döntetlenje ellenére is gond nélkül bejutott a BL legjobb nyolc csapata közé.

Az első meccsen Anelka duplájával kétgólos előnyt szerzett a csapat, és a visszavágó alapján is megérdemelt a továbbjutás.

Gól ugyan nem született szerda este, de ez egyrészt a dánoknak sem sikerült, másrészt a statisztikák is Kék mezőnyfölényről árulkodnak. A kapuralövések aránya 12-2, a szögletek aránya 11-3 volt a londoniak számára. A gólhoz legközelebb Mikel jutott, aki a felső kapufára fejelt.

A BL negyeddöntőket most pénteken, déli 12 órakor sorsolják; lehetséges ellenfeleink: Barcelona, Tottenham, Schalke, Saktar Donyeck, Inter, Man Utd, Real Madrid.

**********************************************

torrChelsea FC - FC Köbenhavn 0-0
2011.3.16.

Stamford Bridge, 36.454 néző, vezette: Oddvar Moen

Chelsea: Cech - Bosingwa, Ivanovics, Terry, A.Cole - Ramires, Lampard, Mikel (Essien 83), Zsirkov (Malouda 75) - Drogba, Anelka (Torres 68)
Kispadon maradt: Turnbull, Ferreira, McEachran, Kalou

Köbenhavn: Wiland, Antonsson, Wendt, Jorgensen, Bengtsson (Zohore 61), Claudemir, Kvist, Gronkjaer, Vingaard (Santin 74), Bolanos (Kristensen 89), Ndoye
Kispadon maradt: Christensen, Hooiveld, M.Bergvold, Delaney

Sárga lap: Drogba - Claudemir, Bolanos

(forrás: chelseafc.hu)

 

 

106 éves a Chelsea FC

A Chelsea Football Clubot 1905 március 14-én alapították, 106. születésnapját tegnap "ünnepelte".

http://www.chelseafc.hu/index.php?p=tortenet_

http://chelsea-fc.blog.nepsport.hu/archives/2011/03/14/106_ev/

Kimászott a gödörből a csapat!

ancelotti“Véleményem szerint végleg kimásztunk a gödörből. Egymás utánjában három olyan mérkőzésünk volt, amelyen jól játszottunk, és remek eredményeket értünk el. Azt gondolom, a rossz időszaknak végleg vége.”

“Terry és Lampard játékával is elégedett vagyok, de nem csak azért, mert mindketten bevették az ellenfél kapuját. Kalou is remek volt, a becserélését követően jól mozgott, ami fontos volt számunkra.”

 

 

 

Blackpool 1–3 Chelsea

lampardÚjabb Chelsea győzelemmel zárult a hétfői Blackpool elleni mérkőzés. Az első gólt John Terry szerezte a 19. percben egy szögletet követő fejessel. Az első félidő (0-1)-gyel zárult. A második félidőben Lampard először büntetővel, a 61. percben, majd egy akciógóllal a 65-ben (0-3)-ra módosította az állást. A hajrában felpörgött a Blackpool, és a 85. percben Puncheon talált a kapuba, de ez már nem változtatott az eredményen, mivel a Chelsea megszerezte a 3 pontot, és azért is előnyös ez a foduló a kékeknek, mert a MU kikapott a Livpooltól, és kalouaz Arsenal pedig döntetlent játszott.

 

Meccs statisztikák:

Blackpool (4-5-1): Kingson (Halstead 66); Eardley, Baptiste, Evatt, Crainey; Puncheon, Southern, Vaughan (c), Reid (Ormerod 72), Carney (Phillips 72); Beattie.

Unused subs Grandin, Taylor-Fletcher, Varney, Kornilenko.
Goals
Puncheo

luiz

n 85
Booked

Chelsea (4-4-2): Cech; Bosingwa, David Luiz, Terry (c), Cole; Ramires (McEachran 74), Essien, Lampard, Zhirkov (Malouda 71); Drogba (Kalou 54), Torres.
Unused subs Turnbull, Ivanovic, Ferreira, Anelka.
Goals
Terry 19, Lampard 61 pen, 65
Booked

Attendance
15,584

Stats

Shots on target Blackpool 4 Chelsea 11

Corners Blackpool 2 Chelsea 13

Fouls Blackpool 7 Chelsea 7

Offsides Blackpool 0 Chelsea 3

 

 

ELŐZETES: Blackpool – Chelsea

Hétfő este a Tengerpartiaknál vendégeskedünk, folytatni kellene a szép játékot és borítékolni egy újabb győzelmet.

 

Chelsea 2-1 Manchester United


A Chelsea Manchester United mérkőzés nagyon pörgősen indult, és az iram nem is ment lejjebb a meccs közben sem. Az első nagyobb gólhelyzetet a Chelsea dolgozta ki, mikor egybepasszolt labdát Malouda vágott kapura, de van der Sar védeni tudta. Majd mindkét csapat erősen küzdött a gólszerzésért, de az első gólt nem a hazaiak szerezték, hanem a MU játékosa Rooney. Evra gyönyörű passzát követően Rooney fel sem nézve varrta be a labdát a kapuba, a 16-oson kívülről. Ezután egy kicsit lejjebb ált a mérkőzés, de a második félidőre ismét felszívta magát a csapat, és a Chelsea újonc hátvéde többször is felfutott teljesen a kapu elé, hogy gólt szerezhessenek a kékek, és ennek meg is lett az eredménye, mivel egy szögletet követően a kijövő labdát a kékek középhátvéde David Luiz vágta be a kapuba egy szép lövéssel, és ezzel visszahozta a Chelsea-t a meccsbe. Ezután még jobban hajtott mindkét csapat, több támadást is végeztek, majd bejött Zhirkov, és támadgatott, aztán az egyik megindulásánál a 16-son belül egy vörös játékos alárugott, és jöhetett a tizenegyes, amit természetesen Lampard értékesített, és ezzel a góllal átvette a vezetést a Chelsea. A hajrában még több helyzetet kidolgoztak a csapatok, de a lövések 80%-át a Kékek hajtották végre, és beszorították a MU-t. Még említést érdemel a Chelsea egy kapufalövése, valamit a MU kapusa Van der Sar, aki egy gyönyörű védéssel hárította Lampard szabadrúgását, aztán a kipattanót pár méterről Ivanovic próbálta értékesíteni, de azt is kivédte a már földön fekvő kapus. A mérkőzés végén volt még egy fontos jelentet, mikor Vidic megkapta második sárgalapját is és ezzel kiállították. Úgy tűnik hogy Luiz jó igazolás volt, és már hamar bemutatta tudását, nemcsak a góllövéssel, hanem a szép szerelésekkel is Petr Cech kapuja előtt. Hajrá Chelsea, csak így tovább!

 

ELŐZETES: Chelsea - Manchester United

cfc mu

A chelseafc.hu szerkesztője optimistán és bizakodóan állt a mérkőzéshez, idézem: "Remélem, nem fogok hülyeséget jósolni, de van egy olyan érzésem, ha megszületik a spanyol első gólja, játéka be fog lendülni, továbbá nem az idei Liverpoolban mutatott formáját fogjuk látni. Van benne valami, ami egyik támadónkban sincs, gyorsaságát nagyon kivételesen használja, remekül tud kilépni a védősorból, amit az utóbbi időben, mint láttunk sem Drogba, sem Anelka nem tud. Mindketten gyűjtik a leshelyzeteket, nem mintha ez Torresnél nem lenne a pakliban, de ő, ha megkapja a jó passzt, nagy veszélyt képes okozni a kapunál. Történt ez egy túl sokat pihenő dán csapat ellen, hogy lesz ez angol élvonal listavezetője ellen?" Ezt nemsokára megtudjuk.

A mérkőzésen a csatársorban már 99% hogy Anelka és Torres fog kezdeni. További információk holnap!

 

Köbenhavn 0-2 Chelsea

ancelotti

A Chelsea Nicolas Anelka duplájával 2-0-ra legyőzte Koppenhágában a tétmeccset két és fél hónapja nem játszott Köbenhavn együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, ezzel a londoni visszavágó előtt kényelmes helyzetbe került. A sikernek Carlo Ancelotti örülhetett a legjobban, aki amellett, hogy dicsérte csapatát felóhajthat, mert megmentették az irháját. Egyelőre.

Ancelotti nyilatkozata: „Még mindig életben vagyunk. Azt szeretném, ha minden hátralévő meccsünkön hasonlóan jól futballoznánk az idényben – kezdte elemzését az olasz menedzser. – Intelligens focit mutattunk be, pontosan passzoltunk, hatékonyan és lendületesen támadtunk.”

 


Chelsea 1-1 Everton

chelsea everKiesett a Chelsea az FA-kupából, mivel a rendes játékidőben nem sikerült döntésre hozni a mérkőzést, így jöhetett a kétszer 15 perc hosszabbítás, de ezzel sem jutottak előrébb a csapatok, ezért 11-es párbajra került sor.

Chelsea góllövők:  Lampard 103
Everton góllövők: Baines

Büntető gólok (chelsea): Lampard, Drogba, Essien

Büntető gólok (everton): Jagielka, Arteta, Heitinga, Neville

 

Fulham – Chelsea 0-0
fulhamAz angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában a Chelsea gól nélküli döntetlent játszott a Fulham vendégeként. A hazai csapat karnyújtásnyira volt a győzelemtől, ám Clint Dempsey a mérkőzés 94. percében büntetőt hibázott. Gera Zoltán a 83. percben lépett pályára a hazaiaknál. A támadósorban nem volt ott Didier Drogba – Fernando Torres maradt -, ugyanakkor Florent Malouda újbóli csapatba kerülésével a “kékek” visszaálltak a 4–3–3-as formációra. Hiába azonban a változtatások, Carlo Ancelotti együttesének játékában kevés változás következett be. Persze azt sejteni lehetett, hogy a Craven Cottage-en – ahova nem éppen járnak az ellenfelek – szenvedni kell a Chelsea-nek. Nos, az első félidőben így történt. Az első félidő egyik legnagyobb helyzete a szerb védő lecsúszott beadása után alakult ki, Mark Schwarzernek bizony nyújtóznia kellett, hogy kikaparja a labdát a léc alól. Mondhatni, Ivanovics akciójában legalább volt némi váratlan.Az “új fiú” a második játékrészben sem tudott javítani, egy fölé szálló fejes után a félidő közepén átadhatta a helyét Didier Drogbának, aki ugyan agilisabban játszott, de a kaput szintén nem tudta bevenni. Mindazonáltal megvoltak a vendégek helyzetei – több mint a Clint Dempsey vezette hazaiaknak -, hogy megnyerjék a találkozót, de úgy tűnik, a Chelsea jelenleg nem olyan időszakot él, amikor a halványabb teljesítmény is elég a három ponthoz. Sőt, a 94. percben az egy is óriási veszélyben volt, miután az egyébként jól látszó David Luiz összehozott egy büntetőt Dempseyvel szemben, a sértett tizenegyesét azonban kiütötte Petr Cech. A Fulhambe a 83. percben állt be Gera Zoltán, és a magyar középpályás egy jó beadással vétette észre magát. (forrás: chelseafanatics.hu)

 

ELŐZETES: Fulham - Chelsea

fvcA Fulham elleni mérkőzés hétfőn este (febr. 14.) lesz megtartva, 21.00-kor, és Magyarországon a Digisport fogja közvetíteni élőben. A mérkőzésen valószínűleg az újoncok is szerepelni fognak, ha nemis kezdőkéne, de mindenképp számíthatunk rájuk. Eltiltás miatt nem kell senkinek sem kihagynia a mérkőzést, egyedül Kakuta nem játszhat majd, a kölcsönszerződése miatt, mert saját csapata ellen nem állhat pályára.

 

2010 legjobb cech futbalistája: Petr Cech

petr cechHétfőn este Prágában tartották  díjátadót, ahol Petr Cech kapta az év legjobb cech futbalistája díjat, már zsinórban negyedik éve. Ezt nyilatkozta: “Boldog vagyok, hogy a teljesítményemet ilyen nagyra értékelik, és hiszek abban, hogy nem most vagyok a pódiumon utoljára.”  A szavazáson 590 pontot szerzett, míg mögötte a második helyenTomas Rosicky (Arsenal, 386) és a harmadikon Tomás Ujfalusi (Atlético Madrid, 254) végzett.

 

Chelsea 0-1 Liverpool

chel-liveMár a kezdőcsapatban ott volt Torres, és egészen jól kezdett az egykori csapata ellen, mivel már a mérkőzés elején betalálhatott volna, de nem sikerült érvényesítenie a helyzetét. Az első félidőt jól kezdte a Chelsea és míg a kékek 8-szor próbálkoztak a gólszerzésre addig a Liverpooliak mindössze 2-szer az egész 45 perc alatt. Az első félidőben volt még egy nagy Liverpooli helyzet is, Maxi Rodriguez lőtt egy óriási felső kapufát, de gól nem született az első félidőben.

Aztán a második félidőre már kissé visszafogottabban jött ki a Chelsea és nem is volt annyi helyzet, valamint, a Liverpool is belehúzott és többször is megindultak a szélen, Dirk Kuyt segítségével. Egy valami viszont nem működött megfelelően a hazaiaknál, mégpedig a védelem, és a veszte is ez lett a kékeknek, mivel egy Cech-Ivanovic hibát követően született meg a gól, amit Meireles lőtt. Ezután még harcoltak a Chelsea játékosai, de már nem olyan intenzitással. Torrest még a gól előtt, a 65. percben lehozta Ancelotti, és Kalout küldte be Luizhelyette, aztán a gólnál, a 68. percben hozta be Maloudát, Mikel helyett, végül pedig a másik új igazolás is megmutatkozhatott, a 72. percben ugyanis Bosingwa helyére állhatott be David Luiz, és ő is megállta a helyét, mivel több Liverpooli megindulást is megakadályozott, és szép tisztázásokkal védte a kaput. A mérkőzést a végeredmény és a második félidő ellenére is megnyerhette volna a Chelsea, ugyanis a bíró nem adott meg két tizenegyesgyanús esetet sem, az egyik ezek közül teljesen egyértelmű volt, mivel Lucas kezelt a tizenhatoson belül. Mindezek ellenére egy nem túl turva mérkőzést láthattunk, mivel csak két sárgalapot osztott ki a bíró, mindkét oldalon egyet-egyet. Ezzel a vereséggel a Chelsea maradt 4. de a Tottenham is 44 ponttal áll a  tabellán, viszont a Kékek mögött az 5. helyen. A Manchester United sem tudott elhúzni, mivel kikapott a Wolvestől 2-1 arányban, és az Arsenal sem remekelt, mivel csak döntetlenre futotta.

Meccsadatok:

Chelsea (4-1-2-1-2): Cech; Bosingwa (Luiz 72), Ivanovic, Terry (c), Cole; Mikel (Malouda 68); Essien, Lampard; Anelka; Torres (Kalou 65), Drogba.
Felhasználatlan cserék Turnbull, Ferreira, McEachran, Sala.
Sárgalap Mikel 30 secs.

Liverpool (3-4-2-1): Reina; Carragher, Skrtel , Agger; Kelly, Lucas, Rodriguez (Aurelio 74), Johnson; Gerrard (c), Meireles (Poulsen 83); Kuyt.
Felhasználatlan cserék Gulacsi, Kyrgiakos, Jovanovic, Ngog, Suarez.
Góllövő Meireles 68 
Sárgalap Lucas 73.

Bíró Andre Marriner
Nézőszám 41,829.
Szögletek Chelsea 4 Liverpool 3
Szabálytalanságok Chelsea 11 Liverpool 10
Lesek Chelsea 3 Liverpool 1

 

 

Torres is pályára lép a Livpool ellen!

ancelotti-torresAncelotti még nem döntött az ügyben, hogy Torrest a kezdőcsapatba nevezi, vagy nem, de az biztos hogy semmi akadálya sincs a pályára lépésének a vasárnapi rangadón. "Fernando jó állapotban van, játszhat a Liverpool ellen, de azt még nem döntöttem el, hogy kezdőként vagy csereként számítok rá"(chelseafc.hu) - mondta Ancelotti. Luiz Portugáliába utazott, de már szombaton visszajön Londonba. Továbbra is sérültek: Zsirkov, Benajun, Alex. Torres még azt nyilatkozta hogy örömmel jött a Chelseahez, de ha esetleg vasárnap gólt lő akkor nem fog ünnepelni.


ELŐZETES: Chelsea - Liverpool


chelsea - liverpoolA mérkőzés 2011. február 6-án (vasárnap) kerül megrendezésre a Stamford Bridge-en. A mérkőzést Magyarországon a DigiSport közvetítí 17:00-kor. Torres még valószínűleg nem lép pályára, de győzelmet remélhetünk, mivel úgy tűnik a csapat kilábalt a mély gödörből.

 

 

 

 

Surridge: Első gól a Boltonnál!

sturridgeDaniel Sturridge elmondta, hogy a Bolton szurkolóival már sikerült is megszerettetnie magát, ugyanis már az első mérkőzésen gólt szerzett a Wolverhamton ellen, méghozzá ez a gól kellett a győzelemhez.

 

 

 

 

 

 

 

Luiz 4-es, Torres 9-es mezt kapott!


luizmez

torresmez

David Luiz a négyes számot kapta!

Torres a kilences számmal játszhat!


 

Sunderland 2-4 Chelsea
sund_chelNem kezdtünk valami jól a mérkőzésen, mivel szinte a sípszó után, a 4. percben máris a Sunderland vezetett, Breadsley gólja révén. De nem adták fel a londoni kékek, és egy szabálytalanság után már Lampard ott is állt a tizenegyesrúgására várva, amit természetesen sikeresen érvényesített is. A félidő felénél már a Chelsea vezetett Kalou gólja által, aki Anelkától kapta a gólpasszt. Viszon nem sokkal ezután Richardson szabadrúgásból tudott egyenlíteni. Még egy Ivanovic kapufa az említésre méltó az első félidőből, de gól már nem született. A második félidőre már mint valami hiperaktív csapat, jöttünk ki a pályára, és azzal a lendólettel Lampard, Drogba, és Kalou is próbálkoztak, de a gólra a 60. percig kellett várni, ekkor ugyanis Terry szerzett egy gólt, amivel ismét vezettünk. A Sunderland már nem tudott veszélyes helyzetet kialakítani, de az egy gól sosem lehet biztos, ezért a végén még egy Malouda-Anelka összjátékból Anelka szerzett egy gól, ezzel kialakítva a végeredményt: (2-4)
Ezzel a Chelsea ismét rácáfolt a kritikusokra, mivel azt állították, hogy a klubbnál nem csapatépítés folyik, de akkor mondja meg valaki, hogy hogyan tudtak ilyen összhangban 4 gólt lőni, és GYŐZNI!!!!!

 

Torres és Luiz érkezett

Luiz
luiz__A spanyol támadóért angol átigazolási rekordnak megfelelő összeget, sajtóhírek szerint 50 millió fontot fizet a londoni klub a Liverpoolnak. Torres öt és fél évre írt alá a Chelsea-hez.
A brazil válogatott David Luiz a Benficától érkezik az angol bajnoki címvédőhöz. A védőért 21 millió fontot ad a Chelsea,
valamint átadja Nemanja Matic játékjogát.

Hírek

  • Alex újra edzésben!
    2011-04-09 09:01:14

    Chelsea brazil-válogatott középhátvéde, Alexhosszú idő után tegnap (csütörtökön) újra teljes körű edzésmunkát végzett csapattársaival együtt! A 28 éves játékos még November sérült meg és az óta nem is lépett pályára a csapatban, de a következő meccsek valamelyikén már újra ott lehet a pályán.

  • -KÖVETKEZŐ MECCS-
    2011-03-22 21:44:52

    stoke

    STOKE CITY - CHELSEA

    BARCLAYS PREMIER LEAGUE
    2011.04.02. - 16:00

  • ELŐZETES: Chelsea – Manchester City
    2011-03-19 19:01:29

    ch

    BARCLAYS PREMIER LEAGUE

    2011.MÁRC.20.
    17:00 - Digisport

  • Előzetes: chelsea - köbenhavn
    2011-03-15 21:53:04
  • -KÖVETKEZŐ MECCS-
    2011-03-08 21:04:31

    chelsea - köbenhavn

    CHELSEA - FC KØBENHAVN

    UEFA CHAMPIONS LEAGUE
    2011/03/16 20:45 - ?

  • Egy jó csel :)
    2011-03-06 18:33:51

  • chelseafans.ewk.hu
    2011-03-03 21:30:05

    kép

    képek

  • -KÖVETKEZŐ MECCS-
    2011-02-23 20:21:49

    chelsea mu

    CHELSEA - MANCHESTER UNITED

    BARCLAYS PREMIER LEAGUE
    2011/03/01 22:45 - Digisport

  • KØBENHAVN 0-2 CHELSEA
    2011-02-23 20:16:24

    anelka, torres

    Anelka duplájával győzött 2-0 arányban a Chelsea Koppenhágában, így nagy előnyre tett szert a BL továbbjutás kérdésében. Az első gólt az első félidő első felében a másodikat a második félidő elején szerezte Anelka, valamit Torres is kialakított egy veszélyes gólhelyzetet.

  • -KÖVETKEZŐ MECCS-
    2011-02-20 11:25:33

    fc kobenhavn chelsea

    FC KØBENHAVN - CHELSEA

    UEFA CHAMPIONS LEAGUE
    2011/02/22 20:45 - Digisport (élő)

  • ELŐZETES: Chelsea – Everton
    2011-02-18 22:15:51

     

    chelsea evertonMásodjára is megpróbálkozunk az Evertonnal, miután vendégként nem sikerült kiharcolnunk a továbbjutást – a Liverpoolban játszott döntetlent követően a Bridge-en lesz az újrajátszás. A mérkőzés 2011.02.19-én lesz a Sportklubon élőben közvetítve, 13:30 perckor.

  • Cech dicsérő szavai!
    2011-02-17 19:34:57

    cech

    Petr Cech hétfő este újra bizonyította reflexei épségét, a cseh portás remek produkciót mutatott be a Fulham ellen, viszont ez nem volt elég ahhoz, hogy a három pontot megszerezzük. Egész estei hibátlan teljesítményét egy kivédett büntetővel tetézte, melyet Mike Dean a hosszabbításban ítélt a vendégek ellen.

    Csak dicsérni tudta az újoncokat. „Fernando jól mozog a pályán, volt néhány jó sprintje az első félidőben, viszont a védők hatástalanítani tudták. Úgy érzem, hogy ő is ígéretes a jövőre nézve.”

    Valamint David Luizról is jókat tudott mondani, „Ennél jobb kezdést nem is lehetne elképzelni a Chelsea-ben”, mármint a Liverpool ellenire gondolván.

  • Fernando Torres
    2011-02-13 10:26:50

  • Petr Cech a legjobb kapus a világon!
    2011-02-12 21:37:37

  • Clifford és Bruma kölcsönben
    2011-02-12 17:51:49

    cliffordbruma

    Conor Clifford, a Chelsea ír játékosa a Notts County-hoz ment kölcsönbe, és Bruma pedig a szezon végéig a Leicester Cityben fog játszani.

  • YOUTH CUP: Lalkovic-nak jól megy
    2011-02-11 15:59:35

    lalkovic

    Néhány remek héten van túl Lalkovic a 18 éves csatár, aki az fiatal csapatban játszik. Milan Lalkovic reméli hogy folytatódik ez a jó sorozata a Stamford Bridge-en, FA Youth Cup-ban. Már több értékes gólt is szerzett a csapatnál és Az Arsenal-on is sikerült túljutni az FA Youth Cup-ban.

  • Branislav Ivanovic hosszabbított
    2011-02-10 21:24:40

    ivanovic

    Öt és fél éves szerződést írt alá Ivanovic a Chelsea-vel, így 32 éves koráig fog maradni. "Boldog vagyok, hogy aláírtam, nagy lépés számomra és a karrierem számára is. Szeretném a maximumot nyújtani a továbbiakban és minél több trófeát nyerni a csapattal,"-mondta Ivanovic.

  • Ashley Cole: 2010 legjobb angol játékosa!
    2011-02-08 22:09:26

    cole

    Az FA hivatalos honlapján kihírdettett szavazáson a szurkolók A. Cole-t választották meg 2010 legjobb angol játékosának. A második helyezett Steven Gerrard, a harmadik pedig a Manchester City szélsője, Adam Johnson lett. A Chelseaből még Lampardnak sikerült ezt a címet elnyernie 2004 és 2005-ben.

  • Ancelotti: Meg kell találnunk Torres helyét!
    2011-02-06 14:00:30


    torresAncelotti még nem tudja, hogy milyen poszton fog Fernando Torres játszani, de az biztos, hogy az edzések szükségesek a döntéshozáshoz. Vasárnap a Liverpool ellen lehet a debütálása, de még nem biztos, hogy kezdő, vagy csere lesz. "Ő egy önzetlen játékos, akinek nincsenek problémái a beilleszkedéssel." - mondta Carlo Ancelotti.

  • Everton elleni újrajátszás
    2011-02-02 21:00:42

    fa

    Február 19-én, szombaton 13:30-tól lesz az Everton elleni meccs újrajátszása az FA-kupában. A meccset az ESPN, így jó eséllyel a Sportklub is közvetíti. Amennyiben a Chelsea továbbjut, a Readinggel találkozik az ötödik fordulóban.

  • Luis landolt
    2011-02-02 19:34:58

    luiz_torres edzcsapatDavid Luiz és Fernando Torres először találkoztak az új Chelsea csapattársakkal szerdán.

  • Megérkezett Torres!
    2011-02-02 16:18:10

    torresA Bajnokok Ligája megnyerése a cél - mondta első interjújában Fernando Torres. A Chelsea friss igazolása alig várja, hogy együtt dolgozhasson Carlo Ancelottival, és boldog, hogy a Kékekhez igazolt.

    Korábban hét gólt szereztél a Chelsea ellen. A szurkolók örülnek, hogy többet nem szerzel gólt ellenük. 

    Amikor a Chelsea ellen játszottam, mindig nagy motivációval léptem pályára, mert ez mindig különleges meccs volt, a szezon egyik legnagyobb találkozója. Ez az egyik ok, amiért a Chelsea-hez akartam szerződni, mert egy ilyen csapat tagja kívántam lenni. Meg akarom köszönni a Chelsea drukkereinek, mert nagyon boldognak látom őket az érkezésem hírére. Boldogságuk annak is betudható, hogy ezek után több gólt már nem szerzek ellenük. 

    fernandoVannak jó és rossz emlékeim is a Chelsea elleni meccsekről. Minden gól szép emlék, mivel mindegyik különleges. A 2008-as Bajnokok Ligája elődöntőjére nem szívesen emlékszem, mert akkor legyőzte a Chelsea a Liverpoolt, így bejutott a fináléba. Az egy csalódást keltő nap volt a számomra, de remélem, hogy most együtt jutunk be a döntőbe - és meg is nyerjük azt.

Asztali nézet